A NAV által is elfogadott, törvényes székhelyszolgáltatás


Hol és hogyan köthet a Céghmesterrel székhelyszolgáltatási szerződést?

A székhelyhasználati szerződés megkötése a Céghmester 1154 Budapest, Damjanich János utca 2. szám alatti központi irodájában vagy saját ügyvédje előtt történhet.

 

 

A NAV által is elfogadott, törvényes székhelyszolgáltatás

Tisztességes, törvényes székhelyszolgáltatás, amit a NAV is elfogad

Saját érdekében javasoljuk, hogy ne kössön székhelyszolgáltatási szerződést, olyan székhelyszolgáltatókkal, amelyek nem felelnek meg az alábbi elvárásoknak, illetve szempontoknak:

  1. Jogi szabályozás bevezetése, szigorítása: a NAV eleve ellenzi a székhelyszolgáltatás intézményét, ezért eleve gyanakvással tekint a székhelyszolgáltatókra. Különösen igaz ez az olyan székhelyszolgáltató cégekre és irodáikra, amelyek a Cégtörvény követelményeivel egyenesen ellentétes szerződést ajánlanak ügyfeleiknek, amelyek nem tartanak rendesen nyitva, amelyeknek nincs precíz ügyviteli nyilvántartásuk, ahol arányaiban magas a cégtemetésre szánt cégek száma, ahol „falazni” próbálnak bizonyos – a NAV nézőpontjából necces – cégeknek, illetve ügyeknek. Ezen jelenségek elburjánzását követően először 2017-ben konkrét jogi szabályozásra került sor a székhelyszolgáltatás jogintézményének rendezése céljából, melyben rögzítésre került, hogy milyen jogi feltételek megléte mellett nyújtható egyáltalán székhelyszolgáltatás (7/2017. IM rendelet a székhelyszolgáltatásról).

A következő szigorítás 2020. január 10-i hatállyal állt be, amikor is a székhelyszolgáltatás nyújtásával üzletszerűen foglalkozó vállalkozásokat bevonták a Pmt. hatálya alá. Ez azt jelenti, hogy a székhelyszolgáltató irodáknak a bankokhoz és a könyvelőkhöz hasonló ügyfél-azonosítási és átvilágítási eljárást kell végezniük ügyfeleik vonatozásában.

  1. Milyen következményekkel jár az egyre szigorodó szabályozás?
    Ez a NAV ellenőröktől származó információk alapján az alábbiakat jelenti, jelentheti:
    Tételesen ellenőrzik a székhelyszolgáltatókat, hogy megfelelnek-e a 7/2017. IM rendeletben foglalt követelményeknek. Pl.: be van-e jegyezve a székhelyszolgáltató tulajdonjoga vagy használat joga az ingatlan-nyilvántartásba?! Ha nincs akkor az a székhelyszolgáltató fiktív, azaz nem valós az oda bejelentett cégek székhelye sem. A nem valós székhelyű cégek működése az Art. szerint fiktív, melynek következménye adószám törlés, illetve cégtörlés. Az ilyen cégek által nyújtott szolgáltatást a NAV fiktívnek nyilvánítja, mely azt jelenti, hogy az erről készült számla adótartalma nem helyezhető levonásba. Tehát a nem törvényes székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégek nemcsak saját működésüket, hanem a velük kapcsolatban álló cégek működését is veszélybe sodorhatják.

A NAV ugyancsak ellenőrzi, hogy a székhelyszolgáltató bejelentkezett-e a Pmt. hatálya alá. Ennek elmaradása esetén nem csak a mulasztó székhelyszolgáltató, hanem az ő székhelyszolgáltatását igénybe vevő vállalkozás is szigorú ellenőrzésre, nagy mértékű bírságra, ezen túlmenően kényszertörlésre számíthat. Végső soron itt is a törvénytelenül működő székhelyszolgáltatást igénybe vevő cég és a vele kapcsolatban álló cégek működése kerülhet veszélybe azáltal, hogy pénzmosás gyanúja vetődhet fel velük kapcsolatban.

A Pmt-vel összefüggésben egyre többször merül fel, hogy bizonyos pénzintézetek nem nyitnak számlát olyan cégeknek, akiknek székhelyszolgáltatónál van a székhelyük.  Mi a Céghmesternél ez idáig csak elvétve tapasztaltunk ilyet. Kérjük Tisztelt Érdeklődőinket, illetve Ügyfeleinket, hogy amennyiben ilyet tapasztalnak, úgy haladéktalanul jelezzék Ardai Attila cégcsoport igazgatónak a 06-20-949-2069-es telefonszámon, aki igyekszik a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget nyújtani a probléma megoldásában.

  1. A törvény előírja, hogy a székhelyen kell történnie a levelek átvételének. Több székhelyszolgálatnak van olyan díjcsomagja, melynek keretében átirányítják a levelezést, tehát nem a székhelyen történik az átvétel. Ez praktikus és olcsóvá teheti a székhelyszolgáltatást, de egyrészről jogellenes (Ctv. 7. §: „A cég székhelye a cég  bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik.”), tehát szankcionálható, másrészről pedig hibalehetőségeket rejt magában, elveszhet az értesítés, vagy elfelejthetik átvenni a levelet.
  2. A törvény előírja, hogy a székhelyen kell történnie az iratőrzésnek. Több székhelyszolgáltató székhelyszolgáltatási szerződésében szerepel, hogy a székhelyszolgáltató iratőrzést nem vállal. Ez egyértelműen jogellenes székhelyszolgáltatás, ugyanis a Ctv. 7.§-a kategorikusan rögzíti, hogy az iratok őrzésének és rendelkezésre tartásának a székhelyen kell történnie. Továbbá a 7/2017. IM rendelet azt is előírja, hogy milyen iratokat kell a székhelyen kötelezően megőrizni és ellenőrzés esetére rendelkezésre tartani.
  3. Általános elvárás, hogy a cég a székhelyén legalább az irodai órák alatt felkereshető legyen. A trükkös székhelyszolgáltató irodák legtöbbször nincsenek nyitva, általában egy elnézést kérő felirat fogadja a látogatót, vagy még az sem. Álláspontunk szerint az iroda zárva tartása csak kivételes esetekben engedhető meg (váratlan betegség, vagy egyéb váratlan, elkerülhetetlen helyzet). Ilyen kivételes helyzet a COVID járvány, mely miatt – teljesen érthető módon – a székhelyszolgáltató irodák csökkentett nyitva tartással üzemelnek és próbálják kerülni a személyes ügyfélfogadást, azzal, hogy amit csak lehet, elektronikus kapcsolattartás útján intéznek. Mind ezekkel együtt egyértelműnek kell lenni annak, hogy hol van a gazdasági társaság székhelye. Amennyiben a gazdasági társaság nem található meg a székhelyén, első lépésként törölhetik az adószámát, később pedig magát a céget is.
  4. Egyre többet hallani időközben bezárt székhelyszolgáltató irodákról. Ezek egy része jogellenes működés, más része gazdasági ellehetetlenülés miatt (olcsóság) zárt be. Kis utána járással egyre több ilyenről lehet tudomást szerezni.

A működés közben váratlanul bezárt vagy bezárni kényszerült székhelyszolgáltató irodák azt a problémát vetik fel, hogy mi lesz az oda bejelentett cégekkel. Egyrészt idejében értesülnek-e arról, hogy valami probléma van, vagy még – bezárás előtt – utoljára megfizettetnek velük néhány havi szolgáltatási díjat, illetve ha idejében értesülnek a problémáról, akkor is jelentős teendőik és költségeik merülnek fel új székhelyük bejelentése kapcsán.

Ha késve értesülnek a problémáról, akkor az iroda bezárása és az új székhely bejelentése közötti nyilvánvalóan huzamos idő alatt a cég adószámát törölhetik, rosszabb esetben pedig akár a cég meg is szűnhet.

Ez székhelyszolgáltatás esetén 2 okból lehet aggályos:

Egyrészt azok, akik cégtemetésre szánják cégüket nyilvánvaló, hogy olcsó székhelyszolgáltatást választanak, mely alapján a NAV minden ilyen székhelyszolgáltatónál lévő céget kockázatosnak ítélhet.

Másrészt nyilván magát a székhelyszolgáltató irodát is minősíti a székhelyszolgáltatás díja. A NAV-nak is nyilvánvaló, hogy nem lehet korrekt az a székhelyszolgáltatás, amelynek havi díja pl. egy komolyabb postai levél feladásának díját (2.000-3.000 Ft) sem fedezi, nem beszélve a székhelyszolgáltatás személyzeti (munkabér + járulék) és egyéb költségeiről; egy tisztességes haszonról és az ebből következő adófizetésről. Szeretnénk a Céghmester régi és új Ügyfeleit megnyugtatni, hogy a Céghmester minden munkatársának munkabére után megfizeti a járulékokat és egyéb adófizetési kötelezettségeinek is eleget tesz .

Sok székhelyszolgáltatás úgy teszi nyereségessé olcsó székhelyszolgáltatását, hogy nem vagy nem mindig ad számlát Ügyfeleinek. Tapasztalatunk szerint a NAV minden egyes alkalommal, amikor egy székhelyszolgáltatást igénybe vevő céget keres vagy ellenőriz, megkéri a székhelyszolgáltatót, hogy a szerződést és a kiállított számlákat mutassa be. Nyilvánvaló, hogy ez a megoldás sem igazán járható, hiszen jogellenessége miatt kifejezetten nagy kockázatot rejt, mind az adott székhelyszolgáltatás, mind a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cég számára.

Tanulság: egyre körültekintőbben kell eljárni a megfelelő székhelyszolgáltatás kiválasztásakor, fenti szempontokat és megfontolásokat együttesen kell figyelembe venni.

Ne bízza akárkire székhelyszolgáltatását!

Vigyázzon a jogellenes-trükkös szerződést kínáló székhelyszolgáltatókkal, bármit ígérnek is! Még a szerződés megkötése előtt érdeklődje meg, hogy rendben van-e a tulajdoni lap.  Tudja meg azt is, hogy a székhelyen átveszik-e a leveleket és azt is, hogy vállalnak-e iratőrzést. Ha nem, akkor ez törvényellenes, mert ütközik a Ctv. 7. §-ában foglaltakkal.

A jogellenes-trükkös szerződést kínáló, olcsónak tűnő székhelyszolgáltatókhoz bejelentett cégeket a NAV szigorúan ellenőrzi. A jogellenes székhelyhasználati szerződést kötő cég biztos, hogy szigorú ellenőrzést kap és biztos, hogy törlik az adószámát és magát a céget is.

Segítünk:

Hétköznap hívható munkatársaink:

Tamás Mária 06-20-589-0900
Ardai Bálint 06-20-476-6105
Leskó Veronika 06-20-571-5710

Székhelyszolgáltató irodánk központi telefonszáma:

 06-1-284-3509
(H-Cs: 9-15.30 óra  P: 9-13 óra)
Azonnali cégalapítás vagy egyéb sürgős esetben hétvégén is hívható telefonszámunk: Ardai Attila 06-20-949-2069

A Céghmesterrel megkötendő székhelyszolgáltatási szerződését akár saját ügyvédje elõtt is aláírhatja.

Amennyiben szeretné saját ügyvédje elõtt megkötni székhelyszolgáltatási szerződését, hívja Tamás Mária üzletágvezetőt a 06-20-589-0900 mobilszámon, vagy a székhelyszolgáltatás 06-1-284-3509-es központi telefonszámát!